MENÜ




A lovas és a ló kiképzése

A lovas és a ló kiképzése a végeredmény szempontjából egyazon folyamat két oldala. Az elérni kívánt cél a következő: egy egyensúlyban dolgozó, engedelmes és figyelmes ló, hátán egy gondolkodó, hatékony segítségeket adó lovassal. Kettejük összhangja teszi lehetővé a jól végzett munka örömteli érzését, legyen szó akár versenyzésről, akár tereplovagásról, akár bármyilen más, lóháton folytatott tevékenységről. A lovas kiképzése a következő alappilléreken nyugszik: a lovas ülésének és mozgásának tudatos ismerete és az erre irányuló érzék, valamint a segítségadáshoz és a lovagláshoz szükséges technikai tudás elméleti egy gyakorlati ismerete. A ló kiképzéséhez elengedhetetlenek a következők: a ló testfelépítésének és mozgásának, aktuális képzettségi szintjének, valamint fizikai - mentális állapotának feltérképezése és ismerete, ill a lovas arra irányuló érzéke, hogy a lóval a fizikai és mentális állapotának, valamint képzettségi szintjének a leginkább megfelelő munkát és feladatokat végezze. A ló és a lovas kiképzése során a legfontosabb szempont a fokozatosság elve. Bármilyen célt tűztünk is ki, fontos, hogy lépcsőfokonként haladjunk a megvalósítás útján. A kezdeteknél vegyük figyelembe, hogy a kiképzés olyan, akár a gyerek beiskolázása, ezért legyünk türelmesek. Gondoljunk csak bele, hogy egy kezdő lovas számára már az egyensúly megtalálása is komoly feladat, ahogyan a fiatal ló számára is sokszor nehézséget jelent a lovas súlyát hordani. A ló kiképzésénél a következő szempontnak kell teljesülniük: ütem, egyenesség, elengedettég, támaszkodás, lendület és összeszedettég. Mindezek  együttesen az egyensúly és az átengedőség meglétét eredményezik: azt az ideális állapotot, melyben a ló a legkönnyebben irányítható, és amelyben a legszívesebben dolgozik.
Nézzük részletesen!

Ütem
Az ütem meghatározása a következő: "a hangsúly és a hangsúlytalanság rendszeres változása." A ló jármódjaira értelmezve a jelentése így hangzik: a patadobbanások ternészetes egymásutánja a lábsorrendnek megfelelően. A lovasnak először is meg kell éreznie a ló mozgásának természetes ütemét, amely egyedenként eltérő lehet. Ezután meg kell tudni tartania, sőt esetenként át is kell tudnia alakítani azt. Az előforduló ütemhibák abból adódnak, hogy az egyenletes mozgásban zavarok keletkeznek, aminek oka lehet, hogy a ló siet, vagy nem megy megfelelően előre, esetleg időnként szabálytalan mozdulatokat tesz, ill egyenlőtlen hosszúságúakat lép. Elméletileg a sietve, kapkodva mozgó ló is dolgozhat ütemesen, a kiképzés szempontjából azonban ez az ütemesség nem vezet eredményre.

Egyenesség
Az egyenesség, más néven egyenesre állítottság a következőt jelenti: egyenes vonalon mozogva a ló összes csigolyája egyenes vonalat alkot. Ennek eredményeképp a ló hátulsó lábai pontosan az elülső lábak mögött haladnak. Erre azért van szükség, mert a ló csak az egyenesre állítottság állapotában tud a hátulsó lábakkal megfelelően maga alá lépni, elegendő tolóerőt kifejteni, és csak így lehetséges a terhelés egyenletes eloszlása a ló két oldalán. Az egyenesség állapota kevés lónak adatik meg természetszerűleg. A ló fiatalkori ferdeségét sokszor az határozza meg, hogy melyik oldalán feküdt magzati állapotában.

Elengedettség
A elengedettség állapotában lévő ló ellenkezés nélkül, lazán, nyugodtan, ezzel együtt figyelmesen és megfelelő tartásban mozog. Az elengedettség az átengedőség nélkülözhetetlen feltétele. Az elengedettséget két részre oszthatjuk a jobb megértés érdekében. A belső elengedettség a ló megfelelő pszichikai állapotát jelenti: a tanulásra és a teljesítményre irányuló kézséget. A külső elengedettség a teljesítményre való fizikai kézséget jelenti. Az elengedetten mozgó lóra sokan mondják, hogy boldog ló. Ha megfigyeljük munka közben, elégedettnek és kiegyensúlyozottnak látjuk. Talán ebben a megközelítésben rejlik az elengedettség legjobb meghatározása.

Támaszkodás
A támaszkodás feltétele a ló szája, valamint a lovas keze közötti finom és folyamatos kapcsolat. Ennek megléte esetén a ló lovasának legapróbb szársegítségeire is reagál. Abban az állapotban, amikor a ló elfogadja a lovas kezét, létrejön a támaszkodás. A támaszkodás állapotában lévő ló orrának vonala enyhén a függőleges előtt található. Tarkója laza, nyakát pedig enyhe ívben tartja. A támaszkodás hiányában a ló nem vagy csak részben fogadja el a lovas szársegítségeit, sőt, könnyen meg is ijedhet attól, ha a lovas nem megfelelő kontaktus esetén hrtelen hozzányúl a ló szájához.

Lendület
A lendületen ebben a megközelítésben nem elsődelegesen a sebességet értjük. Egy ló rövid vágtában is mozoghat lendületesen. Azt a lendületet, amely az átengedőséghez kell, a lovas lovagolja ki a lóból. A lendülethez hozzátartozik a mozgás térölelése, valamint a hátsó lábak, a ló "motorjának" aktivitása.

Összeszedettség
Az összedettség állapotában a ló súlypontja a hátulsó lábak felé torlódik. Az egész ló, akár egy összenyomott rugó, összetolódik, és a ló természetes feligazítottsága is megfigyelhető. Ebben az állapotában a ló jól reagál minden segítségre, és a ló számára minden feladat elvégézse jóval könnyebbé válik.

Számos vita folyik arról, hogy az imént felsorolt szempontok milyen sorrendben teljesülnek a ló kiképzése, ill a napi munka során. Egyértelmű sorrendet általánosan lehetetlen felállítani, hiszen vannak például lovak, melyek egy adott pillanatban ütemesen mozognak, mégis ferdék, ahogy fordítva is előfordulhat. A szempontok sorrendbe állítása tehát lovanként eltérő. Egy azonban biztos: éreznünk kell, hogy lovunk mely szempontok szerint dolgozik megfelelően, és melyeket kell megtanítanunk neki. Ennek tudatában meg tudjuk határozni, hogy pontosan milyen munkára van szüksége célunk érdekében. A ló kiképzésének célja, hogy az itt felsorolt szempontok egyidejűleg teljesülnek. Mindezek tudatában nem meglepő, hogy a fiatal lovak kiképzése éveket vesz igénybe. A helyesen idomított ló azonban később bőségesen meghálálja a rá szánt időt és energiát.

 

Hírek

  • Csak ennyit kérek, lécci tartsátok be!!
    2012-01-18 18:36:23

    GlitterFly.com - Customize and Share your images

  • Chat
    2011-11-10 18:15:12

    Chat Szabályzat:

    -Ne hírdess!

    -Ne káromkodj!

    -Ne írj más nevében!

  • Szavazások...
    2011-11-10 17:03:36

    1.szavazás:
    A látogatók többsége az Appaloosa lófajtát szereti.:))


    2.szavazás:
    A látogatók többsége szerint az oldal : Szuperjó!:D


    3.szavazás:
    A látogatók többsége
    Vidám, tavaszi színekkel, vágtató lovakkal!- című dizi tetszett a legjobban:) Nos ,ne haragudjatok, hogy nem egészen olyan lett, de amit akartam volna azt nem engedte felraknii.:(

  • Köszönöm a sok Látogatót !!:)♥
    2011-11-09 15:40:49

  • Elkészült az oldalam!:DD
    2011-11-06 16:32:01

    Az oldalam elkészült, 2011.11.6.-án^^ szinte mindennap fog frissülni, legalábbis igyekszem hogy ez így legyen, meg hogy minnél jobb legyen minden:))

Szavazás

Mi legyen még az oldalon?
Egyéb..:) (vk.-ba meg lehet írni !!)
A szerkii döntésee:)
Ló nevek és/vagy fajták!(=
Több kép!:)
Több PC játék videóval és leírással!!!:DDD
Asztali nézet